Történet

Rövid intézménytörténet

 

Az intézményt a Veszprém Megyei Tanács alapította 1963-ban, azóta végzi önálló iskolaként a tanulásban akadályozott tanulók nevelését-oktatását.

Az iskola 1969-ben költözött jelenlegi épületében, de már a '70-es években tanterem bővítéseket kellett végrehajtani.
A '80-as években elengedhetetlenné vált a tornaszoba mellé öltözők, zuhanyzók építése, a világítás teljes rekonstrukciója, miközben még kollégiummal is bővült intézményünk. Az udvaron sportolásra alkalmas területet alakítottak ki aszfaltos kézilabdapályával, sporteszközök elhelyezésével.

A 90-es években játszóudvar épült, és újabb épülettel gazdagodott az intézmény, mely komplett átalakítás után már induláskor 120 fiatal szakképzését tette lehetővé. A 90-es évek végén teljes fűtéskorszerűsítés valósult meg, és megkezdődött az épület szakaszos, külső rekonstrukciója is.

Szakmai tevékenység

1998 szeptemberétől a többcélú iskola szétvált, a szakképző tagozatok önálló iskolává alakultak. A Megyei Önkormányzat Közgyűlésének fenntartásában működik a 8.sz.Általános Iskola, melynek 34 fős tantestülete - 10 évfolyamon és egy önálló autista csoporttal - 170 tanuló nevelését-oktatását végzi.

A tanulók fele a környező 10 településről naponta bejáró gyermek.

Szakmai tevékenységünknél kiemelt feladat az egyéni fejlesztésen alapuló (EFA) helyi tanterv céljainak megvalósítása. Különös figyelmet fordít az iskola a matematikára, a technikára, az anyanyelvre, a testnevelésre, a számítástechnikára, valamint ingyenes szakköreire (sport, ének, színjátszás, számítástechnika, turisztika, tánc, kézművesség) és a hagyományosan nagy nevelőerővel bíró tanórán kívüli tevékenységekre.

Eredmények, kapcsolatok

Jelentős sikert az elmúlt években kulturális és sportvetélkedőkön értek el tanulóink több megyei és országos dobogós helyezéssel.

Szoros a kapcsolat a megye eltérő tantervű általános iskoláival, a környező települések polgármesteri hivatalaival és családsegítő szolgálataival.

2002. szeptember 21-én példás megyei és városi összefogás eredményeként avathattuk 288 m2-es tornatermünket.

2003. szeptemberétől viselhetjük alapító igazgatónk Bartos Sándor nevét.
2007. szeptemberétől Óvodai csoport indul intézményünkben, kifejezetten a különös odafigyelést, több pedagógiai segítséget igénylő gyermekek számára.
2008. szeptemberétől Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménnyé alakultunk. Ez a módszertani intézmény segíti az integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulók speciális fejlesztését, kihelyezett továbbképzésekkel, kistérségi szakmai- és nyílt napokkal szolgálja a környék pedagógusait, tájékoztatja az érdeklődő szülőket.
 

Bartos Sándor (1911-1994)

1911.szeptember 18.-án születtem a Borsod megyei Enes községben. Édesapám vasúti tiszt volt – így gyakran újabb és újabb állomáshelyekre költözhettünk – keresve a jobb lehetőségeket. Így kerültünk Gömörcserepesre (Rimaszombat mellett) – nagyrészt szlovák lakta hely volt – az iskolában szlovákul is tanítottak.Trianon! A szlovákok kiutasítottak, mert apám nem volt hajlandó hűségesküt tenni - vagonlakás hónapokon keresztül, Kunhegyes, majd Szendrő végállomás következett.

A miskolci evangélikus tanítóképzőben 1930-ban képesítőztem. A nagy tanerőfölösleg miatt 3 évig nem is pályázhattam, szerencsémre házitanító lehettem egy Szendrő közeli földbirtokosnál, akinek harmadik elemista fiát tanítottam. Kitűnő tehetség volt, rettenetes körülmények között halt meg. Pónilován lovagolt az erdőben, vágtázott – a ló valami elé kerülő állattól megriadt, a kisfiú olyan szerencsétlenül esett le a lóról, hogy fának ütközött, s azonnal meghalt.
A földbirtokos (Thuránszky István) kérésére továbbra is a családnál maradtam és segítője lettem a régészeti kutatásainál. Sokat tanulhattam tőle, jártuk a bükki barlangokat, vallattuk a szendrői vár titkait.
1935-ben bevonultam katonának. Tokaji árkász voltam – nagyon szerettem a katonaságot, mivel igen gyakran behívtak – bent maradtam és hivatásos lettem. Az ejtőernyősök toborzására én is jelentkeztem – az orvosi próba sikeres volt – 1941-ben pápai ejtőernyős lettem. Különféle tiszti tanfolyamok után az ejtőernyős zászlóalj, majd ezred parancsnoka vitéz Szügyi Zoltán ezredes ezredsegédtisztje lettem.
Három hónapos haditapasztalatra küldtek az Ukrajnában harcoló magyar alakulatokhoz. Hazatérve kitüntettek a Signum Laudis bronz fokozatával. Majd Pápán az ejtőernyős műszaki század parancsnokává nevezetek ki. Századomban két várpalotai is szolgált, mivel kitűnő katonák voltak, a nevüket is felemlítem: Brassai Árpád a bánya műszaki rajzolója és Barosi Sándor bányakőműves.
Sok nehéz harcokban, óriási véráldozatok mellett egyre fogyott ezredünk. Kárpátok, Volóc környéke és a Mizunka völgy harcai. Soroksárnál feltartottuk a Budapest felé özönlő szovjet csapatokat, majd Isaszeg következett. Ezután azt hittük, hogy egy kicsit pihenhetünk,- de máris indulnunk kellett Kéthelyre, szemben az orosz túlerővel. Itt sem pihenhettünk! A Garamhoz vittek bennünket – Libád nevű községnél sztalinorgona repesztől két bordám eltört.
A sebesülésem nem akadályozott meg a nősülésben. Feleségül vettem azt a kislányt, akit 1940-ben első látásra megszerettem.
Sebesülten – Farkasfánál szovjet hadifogságba estem. A menet Székesfehérvárra tartott – dokumentért. Nem adtak dokumentet, helyette hosszú utazás után Temesvár majd Foksányi hadifogolytábor következett. Foksányiban összetalálkoztam az ejtőernyős zászlóalj parancsnokával Tassonyi Edömérrel, aki hasonló módon – a dokument becsapottja lett.
A fogolytáborban elhatároztuk, hogy megszökünk. Kinéztük azt a helyet, melynél a kettős drótakadály alatt legjobban át lehet bújni, de ehhez viharos éjszaka kellett, hogy az őrök ébersége csökkenjen. Én hiába vártam, „B” betűs nevem miatt hamar a menetbe kerültem, több mint egy hónapos vasúti utazás után Szibériában, Szverlovszk (Jekaterinburg) városba kerültünk. Erdőkitermelésnél, tőzegtelepen, kőbányában, majd az Uralmas vasgyárban dolgoztunk, kergetve a normát a nagyobb kenyérért.
Munkapartnerem egy jászberényi cigány volt, aki nagy humorérzékével igyekezett felvidítani és arcfintoraival, bohóckodásával majd a maga készítette hegedűjével az őröket is elnézőbbé tette.
Két évig semmi hírt nem hallottunk otthonról. Kb. egy és fél év után a jó munka jutalmaként egy vöröskereszti lapot kaptunk, melyre tíz szóval leírhattuk, hogy élünk. De ezeket a lapokat sohasem küldték el! A tolmácsunk megsúgta, hogy a táborparancsnok szekrénye tetején lepi a por életjelt adó lapjainkat.
29 hónap után – sorakoztattak bennünket – új ruhát kaptunk és szinte őrök nélkül – robogott velünk a hadifogoly vonat – HAZAFELÉ!
„Isten hozott édesapa” – így fogadott a kislányom.
Igazolás után Ősiben tanítottam, igen szegények voltunk, hajnalok, hajnalán kapáltuk feleségemmel a kukoricaföldet, malacot, kacsát tartottunk. A kacsák feltűnést keltettek a folyóparton. A hófehér kacsának fekete búbja volt az ezüstnitráttól. Így ismertük meg, és hívtuk őket haza az esti órákban. De a malacainkra is felfigyeltek… A feleségemet kerékpáron vittem a kondához…… Ő néven szólította a három malacot, és azok kiváltak a kondából, futottak utánunk hazáig, a falusiak nem kis csodálkozása mellett.
1950-ben meghívtak Palotára – itt tanítottam 1970-ig.
Tanítottam az általános iskolában, a vájár iskolában, a bánya és villamosipari technikumban – miután Budapesten az Apáczai Csere János Tanárképző Főiskolán kémia-biológia képesítést kaptam.
Mindezek mellett észrevettem, hogy Várpalota a történelem országútja volt, és rengeteg emléket rejt a föld. Csak vallatni és tudatosítani kell, hogy az előkerült leleteket meg kell őrizni az utókor számára.
Leitner Ferenc barátom meghallgatta és támogatta elképzelésemet a Jó Szerencsét Művelődési Ház helyet adott és anyagilag támogatta a gyűjtési munkát. 1957. október 4-én megalakult a Múzeumbarátok Köre.
Nem várt sikerek születtek, 91 múzeumbarát aktív gyűjtő és jelentőszolgálatnak köszönhető, hogy országos hírű leletanyaggal büszkélkedhetünk.
És jöttek a szebbnél szebb régiségek………
A bányából 10 millió éves masztodon fogak (Buzai brigád)
Várvölgyből 10-100 ezeréves mamut fog
Sok 10 millió éves csiga, Ostrea Crassisima kilós példányai.
Allium Victoriális – Győzelmes hagyma, a jégkorszak növénye
3000 éves bronzkori temető sok kis edénnyel Ősiből
2100 éves meghajlított kelta kardok és edények Ősiből
2000 éves római villa nyomok Inotán
Római villa nyomok a bántai kiskerteknél (iu.I.sz.)
Longobárd temető a kenyérgyár mellől (iu.560)
Avarok a gimnázium, bántai homokbánya, Inota, kenyérgyár mellett, Szélhely mellett Loncsosban.
Helyi népművészet: Gyarmati cukrász mézeskalács formái (18.sz.)
Ezernél több összegyűjtött tárgy, érme használati edény.
Tanítottam a gimnáziumban – a gimnazistáktól ásásoknál fizikai segítséget is kaptam. Boldogan írhatom, hogy tanítványaim felnőve szép eredményeket értek el, gondolatban megőriztem igyekezetüket, eredményeiket és huncutságaikat.
Később kívánságomra a kisegítő iskolában tanítottam, melynek igazgatója lettem.
Elismerések, kitüntetések:
1959. Oktatásügy kiváló dolgozója
1961. Miniszteri elismerés TIT munkáért
1973. Várpalota Város – a közösségi munkáért – Arany Plakett
Több alkalommal a Városi Tanácstól írásbeli köszönet a város fejlesztéséért.
1993. július 29. Várpalota Város Díszpolgára lettem.
Az elismerés és köszönet jól esik – de az a legfontosabb, hogy önmagunkban érezzük – megérdemeltük-e?
Családi életem: Feleségem 29 évig a tanács titkárságán dolgozott adminisztrátorként. Mindketten nyugdíjasok vagyunk, lányom a Budapesti Orvostudományi egyetem fogorvosi szakán Summa Cum Laude végzett – a balatonfüredi rendelőintézet főorvosa, fogorvosként dolgozik. Fiú unokám 22 éves vendéglátói munkát végez, érettségi után két éves vendéglátói iskolával igyekezett ebbeli tudását gyarapítani. Leány unokám 19 éves a Kodolányi Főiskola hallgatója, igen jó nyelvérzékkel, már az első évben sikeres felsőfokú nyelvvizsgát tett angolból.
Nyugdíjas éveink – még aránylag jó egészségben telnek. Ha az idő engedi horgászni szoktunk. Nagyon szeretjük a TV-t és a rádiót. Sokat olvasunk.
Az én koromban minden perc már ráadás…… Boldog vagyok, mikor volt tanítványaim sikereiről hallok, és napokra lesújt egy-egy iskolai találkozó után – ha a névsorolvasásnál – meghalt tanítványokra emlékezünk néma felállással.
Végül:
Közel 50 éve élek Várpalotán… Nagyon szeretem ezt a várost. Így ahogy van, a sok tanítvánnyal, ismerőssel, baráttal, még a rossz levegőjét sem szidom – nekem ez is Várpalotához tartozik. Hívtak más városba,- nem megyek! Itt éltem, sokszor boldogan is, itt szeretnék meghalni is.
Várpalota, 1993. november 20.
 
 
   
©Szerzői jogok: 2010 - 2017 Bartos Sándor EGYMI Minden jog fenttartva.
JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval